hullócsillag

Éjszaka volt, meleg nyári éjjel. A csillagok ezerszer
fényesebben ragyogtak, a hold óriási volt és kerek. Valahonnan édes
virágillatot hozott a szél. Álom volt ezaz éjjel, csodálatos,
meseszerű. Egy pár sétált a parkban, csendesen. Két csillag figyelte
őket, mint ragyogó szempár  az égen. Nem hallották miről beszélnek,
csak az érzelmek hullámzását érezték. Zavart, bánatot, megbánást,
kétségbeesést. Látták ahogy a férfi elhagyja a nőt, és érezték a
magányt, a csalódottságot.

Bocsáss meg – suttogta a lány magaelé

De a szó nem tűnt el nyomtalanul, felszállt a csillagokig, és az egyik csillag szívében tovább visszhangzott.

– Te is érzed azt a keserűséget, ezt a bánatot, nem
tudok másra gondolni, csak arra párra, a lányra.  Arra  a mély és igaz
érzésre, arra a veszteségre, ami felém sugárzott a Földről. Úgy érzem
belehalok a fájdalomba, és tudom hogy hiába, hisz nem segíthetek.

– Segíthetsz-szólt a másik csillag-haláloddal
megválthatod a kívánságát, leszállhatsz a földre, de jól gondold meg
hogy érdemes e. Az emberek önzők, Saját fájdalmukat jobban átérzik mint
másokét. Csalfák, mert megteszik újra ha úgy hozza kedvük. Te azt
érzed, hogy szenved, hogy belebetegszik a fájdalomba, mely miatta
alakult ki, egy ilyen emberen nem érdemes segíteni. Ha újra szerethet,
nem történik meg újra ugyanez? Nézz a szívébe, lásd te is amit én. A
szeme szomorú, de a szívében nincs megbánás, a szíve kacag.

– Nincs igazad, költők éneklik meg ezt a szerelmet,
írók írhatnának örök darabot ebből a szerelemből. Látom a szemében a
fájdalmat, és érzem a szívében a kétségbeesést. 

– Tudom mit akarsz tenni, de ne tedd, ő nem érdemli
meg a jóságodat. Miért nem látod te is amit én?Ő önző és szívtelen.
Látnod kellene neked is, hisz csaknem tízezer éve állunk itt csendesen,
és nézzük a Földet. Látjuk az embereket, ahogy éreznek, és szeretnek.
Csalnak, és csalatnak. Születnek, és meghalnak. Ismerjük őket, hisz
több ezer éve figyeljük életüket. Tudjuk, érzelmeik felszínesek, és
csalókák. Ezerszer meséltünk róluk, szörnyülködtünk, vagy nevettünk
balgaságaikon, de most nem értelek-hunyorgott a  csillag – Látsz
valamit, amit én nem. Nem értünk egyet. Félek, féltelek.

– Te nem tudod milyen reménytelenül szeretni valakit.
Érzem hogy a lány örökké szeretni tudná a férfit. Érzelmei mélyek és
igazak .Érzem, akár örökké tarthatna, önfeláldozásom nem lenne hiába
való.

– Miről beszélsz? Örök szerelem nem létezik, több
ezer éve itt állunk, és tudjuk hogy csak illúzió. A szerelem véget ér,
és eltűnik. Porrá válik, és elviszi a szél. Mi itt állunk, és figyeljük
őket. Érzelmek nélkül, mert itt fent nincs szükség érzelmekre. Emberi
érzelmekre meg főleg. Mi is lenne velünk ha úgy éreznénk mint ők,
nevetséges. Elég csak látni őket, érezni. Nem, nem még belegondolni is
nevetséges!

– Nem értesz-szólta másik csillag csendesen-és soha
nem is fogsz megérteni. Nem érzed át, mert szerinted ezek nevetséges
emberi érzelmek. Legyen. Soha nem fogod felfogni milyen elveszíteni azt
ki nagyon szeret. De én érzem, és ha kell az életem árán is megmentem a
szerelmüket.

– Hát menj, ha úgy érzed fontos, ha hiszed hogy ezzel
megmentheted őt, segíts neki. Hiszel valamiben, ami számodra fontos, és
én nem gátollak meg hogy véghez vidd akaratod. De nincs igazad, vannak
érzéseim. Fájdalmat érzek, a gondolatra hogy elveszíthetlek. Nem
érezhetek így, ez túl emberi. Nem értem. Félek,  hogy lelkemben lassan emberré válok  Kezdem
érteni hogy mit érzel, ha tényleg úgy gondolod hogy megmentheted őt,
tedd meg. A szerelem a legnemesebb dolog a Földön, és így méltó arra
hogy megmentsd, de tudd meg hiányozni fogsz, a fényed, a
beszélgetéseink. Te fogsz hiányozni, de tudom hogy önfeláldozásod nem
volt hiába való.

A kis csillag ránézett társára és leugrott a földre, éles fénycsóvája még sokáig látszott az égen.

 Egy hét telt el, hogy a csillag leszállt a Földre.
Egy hét, és a csillag fent magányosan ragyogott az éjszakában. A
parkban egy pár sétált, ők voltak azok. A csillag szívét melegség
öntötte el, hát mégsem volt hiába való, akkor ő tévedett, de nem,
érzelmeket érzett, és ezek nem a boldogság érzelmei voltak. Fájdalmat
érzett és szomorúságot. , és egy másik szerelmet. Nem kellett hallania
miről beszélnek, hisz az érzelmek elmondtak mindent. A parkban a lány
hátat fordított a férfinak, és lassan elsétált. Lépteinek rideg
koppanása még sokáig visszhangzott a kicsi csillag szívében. A férfi
még sokáig állt a parkban, és azt a pontot nézte ahol eltűnt a lány.
Felette a hideg űrben, egy csillag hangtalanul zokogott.