patak
2010 augusztus 3. | Szerző: geo |
Rég
volt. Két patak találkozott az árnyas fák között, meglepődtek, hogy
vannak itt más patakok is, ugyanazokkal a célokkal, és vágyakkal.
Gyorsan rájöttek, hogy együtt sokkal erősebbek, bátrabbak, és az út
pedig sokkal szórakoztatóbb. Együtt folytatták tehát az útjukat. Hegyek
között vidáman csobogtak , ha zuhataghoz értek, egymás kezét fogták. A
csendes völgyekben, néha meg pihentek. Néha még a vidám kacagásuk is
messze szált.
Mentek,
mentek vándoroltak. Kiértek az árnyékos, hegyekből. és az alföldre
értek. Sík volt, és végeláthatatlan. Ekkor történt meg először, hogy
elengedték egymás kezét, hisz a megszokott medret felváltotta valami
új, különleges. Nagyobb lett a tér, és álmosító egymás közelsége. Néha
még összesimultak, de egyre jobban elfelejtették, hogy a közös
hullámokban harmónia, és megnyugvás van. Néha elszakadtak egymástól, új
illatokkal, más patakokkal találkoztak, és mikor újra összeértek egyre
jobban nyűg volt a másik. Mert ő, mindig a virágosabb oldalon volt,
vagy ép a hűvösebb mederben csordogált. A közös csobogást lassan, és
alattomosan a hirtelen csobbanások váltották fel. Néha még egy egy
örvény is feltünt a csendesnek tűnő patak vizében.
Lassan
jött a vég, és alattomosan. Egy aprócska sziget miatt újra szétváltak,
de újra már nem tudtak találkozni, mert a sziget végén a folyó volt. S
a folyóban lévő milliónyi patak között elvesztették egymást szem elől.
Néha
néha feltűnt a folyó vízén egy egy emlékfoszlány, a másiknak küldött
titkos üzenet. Néha még látták egymást. Intettek, és tova suhantak.
Igaz, néha halk sóhajjal emlékeztek a hegyekben töltött boldog napokra.

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: